Tölgyfás mese

 Volt egyszer egy cigánylegény, aki egyszál maga járta a világot, kereste a maga szerencséjét, kereste a maga világát, amiben otthon lehet végre, mert elfáradt már ebben a nagy keresésben. A cipője is elkopott, nem is volt már, a ruhája is elfeslett, leszakadt még a zsebe is. Egy kincse volt ennek a legénynek, s mivel zsebe nem volt, a nyakában hordta kicsi zsákocskába kötve. Oly régóta vándorolt, hogy arra sem emlékezett már, hogy a kincshez hogyan jutott? Ez volna az öröksége? Azt tudta, de ez lehet-e, hogy egyik nyári éjszaka, mikor aludt, nagyon édes volt az álma, sütött rá a hold azon a réten, és tündérek őkörülötte énekeltek. Mikor fölébredt, kezében szorongatta erősen ezt a valamit.

Sok nyár telt el azóta, és ezen a nyáron éppen egy holdfényes tisztáson feküdt, és ahogy elmerengve nézte a csillagos égboltot, döntésre jutott. Nem mehet ez így tovább, ha a tündérek ajándéka ez a szépséges mag, akkor, ha elülteti, a tündérekhez fogja elvezetni ami kinő majd belőle! Még emlékezett nagyapja meséjére, kicsike korában még a táborban, a tűz szikrákat vetett, fel az égig, amikor nagyapa az égig felnövő fáról mesélt, amin föl lehetett menni egy másik világba. Abban a másik világban biztosan vár rá az ő asszonya, akit oly régóta keres. Egyik nyáron egy faluban dolgozott, egy öltönyösnek, és este hallotta, ahogy sok embernek olvasott, valami könyvből. Ő az ablak alatt végig figyelt, és azóta keresi azt az asszonyt magának. Elhatározta, hogy addig nem is megy vissza a nemzettségéhez, amíg meg nem találja az írás szerinti asszonyát. Még emlékezett rá, mit olvasott az öltönyös:

¹⁰Derék asszonyt kicsoda találhat? Értéke sokkal drágább az igazgyöngynél. ¹¹Ura szívből bízik benne, vagyona el nem fogy. ¹²Egész életén át javát munkálja urának, nem kárát.  ²¹Nem félti háza népét a hóeséskor sem, mert egész háza népe meleg ruhába öltözött.²⁵Erő és méltóság árad róla, és nevetve néz a holnap elé. ²⁶Szája bölcsességre nyílik, és nyelve szeretetre tanít. ²⁷Ügyel háza népe dolgaira, nem kenyere a semmittevés. ²⁸Fölkelnek előtte fiai, és boldognak mondják, ura pedig így dicséri: ²⁹Sok nő végez derék munkát, de te felülmúlod mindegyiket! ³⁰Csalóka a báj, mulandó a szépség, de az URat félő asszony dicséretre méltó. Példabeszédek könyve 31 (PB)

Szóval kigondolta a cigánylegény, ha vége ennek a hőségnek, akkor elülteti a csoda-magot. Mégpedig pontosan ezen a tisztáson, mert a patak is itt van közel, és kivárja, akármeddig is, ha kell, hogy kinőjön a csudafa, és ő bizony nem fog félni, és fölmegy rajta abba a másik világba! Biztosan ezt akarják a tündérek, ezért adták neki a csoda magot azon a réges-régi nyári éjszakán! Biztosan ott várja az asszonya, lehet ő küldte el a tündéreket. Jól van. Épített magának azon a nyáron lakhatást a tisztáson, nem vándorolt tovább, font magának ágykeretet is, megtöltötte illatos szénával, mindent meg tudott csinálni, ami szükséges volt. És várt. Várta, hogy eljöjjön az esős évszak, hogy a kijelölt helyre elültesse a magot. Megjött az ősz, elkezdett esni, és csak esett és esett, és a cigánylegény gondosan elültette a magot, körbe is kerítette szép fonatos kerítéssel, hogy tudja még télen is a helyét, hogy rá ne lépjen a rügyező kis fácskára! Behúzódott a kunyhójába, mert az eső nem akart szűnni, csak esett és esett, vagy 40 napig. A közeli patak szinte folyóvá duzzadt és rohant, rohant benne az a rengeteg víz. Vajon hová? Hová megy ez a sok víz? És miért rohan ennyire? Már - már elkapta a legényt a mehetnék, hogy ő is elindul, megnézi, hova, merre tart ez a sok víz? Nem kötötte meg őt senki, elmehetett, amerre hívta őt a kíváncsisága. De az elültetett mag mégiscsak visszafogta. Na meg a hömpölygő patak is hozott ám érdekes dolgokat, hol edényeket, hol malackát, érdemes volt azt figyelni, és begyűjteni a holmikat! Egyik nap is ott ült, és figyelte a víz rohanását, amikor is meglátott jönni egy embert, a patak mentén, egyre közelgett. Asszonyféle volt, az látszott már messziről. De gyönge volt, alig haladt, mi van hát vele? Elindult feléje, és tényleg asszony volt, illetve egy lány. Láztól elgyengülve alig-alig bírta magát. Segíteni kellett, fedél alá vinni, gyógyítani kellett mindenféle főzettel a lányt. Mikor elmúlt a láz, indulni akart tovább, de nem lehetett az áradat miatt. Ez az áradat ragadta el a lány kistestvéreit, az ikreket is. Ezért indult neki ő is, napokon át bolyongott, hátha megleli őket. Senki sem értette, hogy tűnhettek el az ikrek, a vesszőkosárban voltak letéve, igaz a patak mellett táboroztak, az áradat vitte el őket? Vagy egy ember lopta el magának, az asszonyának az ikreket? Sosem derült ki. Amikor a patak megszelídült végre, megjött a tél. Akkor meg azért nem lehetett indulni. A legény tisztelte a lányt, és sokat beszélgettek, elmondta, hogy ő nem mehet el innen, ki kell várnia, hogy égig érjen a fája, mert azon kell majd odamennie az asszonyához, mert vár rá az az asszony, akire ő büszke lehet, akivel eggyek lesznek majd, két külön testben, és ha ő gondol valamit, az asszonya válaszolni fog rá, pedig nem is mondta ki. Mesélt az öltönyösről is, meg amiket az olvasott abból a könyvből. Ezt is hallotta egyik este:

⁸Továbbá, Atyámfiai, a mik csak igazak, a mik csak tisztességesek, a mik csak igazságosak, a mik csak tiszták, a mik csak kedvesek, a mik csak jó hírűek; ha van valami erény és ha van valami dícséret, ezekről gondolkodjatok. (Filippieknek írt levél 4.8 Károli)

A legény nem tudott olvasni, ezért könnyen megjegyzett pontosan mindent, ami igazán érdekelte. A lány kérlelte újra és újra, mondja el, mi volt még a könyvben! Erre is emlékezett a cigánylegény, ezt is felolvasta az az öltönyös:

²Rád szállnak mindezek az áldások, és kísérnek téged, ha hallgatsz az ÚRnak, Istenednek a szavára. ³Áldott leszel a városban, és áldott leszel a mezőn. ⁴Áldott lesz méhed gyümölcse, termőfölded gyümölcse és állataid ivadéka, teheneid ellése és juhaid szaporulata. ⁵Áldott lesz kosarad és sütőteknőd. ⁶Áldott leszel jártodban-keltedben! 5Mózes 28.2-6 (PB)

Így telt el a tél. Tavasszal együtt visszamentek a patak mellett fölfelé, keresték a lány családját, de őket már nem találták meg. Így visszament a lány is a legénnyel. Gondolta, addig ott marad, amíg a legény nekiindul az égig érő fán, aztán eléldegél ott majd egyedül. Mire eljött a nyár, kinőtt a kis fa is. Igen ám, de nem magas fa lett belőle, hanem különleges levelű alacsony kis bokros fa, amin makkok teremtek. A makkokat szerették a malackák, akiket még az ár hozott, szépen növekedtek, meg is szaporodtak. Kecske is került, a lány megfejte, sajtot csinált, kicsi kertet, ültetgetett, gyűjtögetett, és nevetve nézett a tél elé, mert felkészült, elrakosgatott mindenfélét. A szája szeretetre nyílt és hálára, nem veszekedett, a bölcsességekről beszélt, amik a könyvben voltak. Aztán lett egy kisfiú is ebben a kicsi kunyhóban, és új nemzetség jött létre. A cigánylegény lassan-lassan rájött, hogy íme, megkapta az asszonyát, pontosan azt, akiről az öltönyös beszélt. A mag mégiscsak a tündérektől volt, mert varázslatot csinált, letelepedést, boldogságot, és évek multán makkos tölgyerdőt. Hát mi ezért szeretjük a tölgyfákat. (tudja, Mónika?)

A nagy rendelés

 - Úristen! Ez micsoda?

- Azt én nem tudom, de ezt kérték.

- De hát mi ez a monstrum „izé”?

- Aki kérte, ő is van vagy 2 méter magas. Onnan, a zöld tetős háztól egy munkás. Egy kőműves rendelte. Lehet, hogy az ő házában minden ilyen nagy.

- Mint a mesebeli óriásnál! Akkor tudom mi ez, ruhatartó. Vagy ágyneműtartó. Mi más lehetne? Gyönyörű! De olyan nagy!

- El is fogyott az összes főzött vesszőm. Mérje csak le, megvannak a méretek?

- Jó. Azta! 110 cm hosszú és 80 cm széles!

- Ne azt mérje, azt tudom, méret szerint csináltam, a magasságát mérje, mikor fejezhetem be?

- 72 cm!

- Akkor lassan befejezhetem, 80 cm magasat rendeltek. A fedelét már elkezdtem, de azt majd holnap csinálom meg. Mára ennyi elég, nem sietünk, nem kapkodunk, mindennek rendelt ideje van.

 Prédikátor 3.1

¹Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak. (Károli)

 Prédikátor 3.2,4,5

²Megvan az ideje a születésnek, és megvan az ideje a meghalásnak. Megvan az ideje az ültetésnek, és megvan az ideje az ültetvény kitépésének.  ⁴Megvan az ideje a sírásnak, és megvan az ideje a nevetésnek. Megvan az ideje a gyásznak, és megvan az ideje a táncnak. ⁵Megvan az ideje a kövek szétszórásának, és megvan az ideje a kövek összerakásának. Megvan az ideje az ölelésnek, és megvan az ideje az öleléstől való tartózkodásnak. (PB)

 - Most menjünk föl, begyújtok, megjött az eső, megjött a hideg idő. Szereti a tűz hangját, az illatát? Üljön csak le, látja, hamar begyújtottam. Pattog, szikrázik, ezt szeretem. Nézze csak! Ezt magának hoztam!

- ?

- A tuja gallyakat, igen. Rárakom a tűzre, és olyan illat lesz itt, mindjárt meglátja! Tudja most eszembe jutott, amit este olvastam. Az óriásokról.

- Nem is szokott mesekönyvet olvasni!

- Mostanában nem. Mostanában azt gondolom, hogy elég egy könyv.

- Na de milyen könyv?

- A Biblia. Abban minden benne van. Minden, ami szükséges.

- És óriásokat talált benne?

- Tényleg találtam. És Isten haragudott azokra, akik megijedtek tőlük. És megjutalmazta azt a kettőt, akik hittek Isten szavának. Olvasta már azt a részt a Bibliában, amikor kijött Izrael népe Egyiptomból Mózes vezetésével, és utána 40 évig bolyongtak a pusztában, kőrbe járkálva? Tudja miért volt ez? Az óriások miatt.

- Ez biztos?

- Igen. Felolvasom:

 4Móz 13.1,2

¹Ezt mondta az Úr Mózesnek: ²„Küldj előre embereket, hogy szerezzenek híreket Kánaán földje felől, amelyet Izrael fiainak szándékozom adni. Atyáik minden törzséből küldjetek egyet, olyat, aki a vezetők közé tartozik. (SZITB)

4Móz 13.25,31,b,33

²⁵Negyven nap múlva, miután az országot kikémlelték, megfordultak,

„Nem vagyunk képesek azzal a néppel szembeszállni; erősebbek, mint mi vagyunk.” 

³³Óriásokat is láttunk ott. Enak fiait, az óriások nemzetségéből, úgyhogy olyannak éreztük magunkat mellettük, mint valami szöcskék, és az ő szemükben is épp olyannak látszhattunk.” (SZITB)

4Móz 14.4

⁴És már így biztatták egymást: „Válasszunk magunknak vezért és térjünk vissza Egyiptomba!” (SZITB) 

4Móz 14.6-9a

⁶Azok közül meg, akik az országot kikémlelték, Józsue, Nun fia s Kaleb, Jefunne fia, megszaggatták ruhájukat, ⁷és beszédet intéztek Izrael fiainak egész közösségéhez: „Az a föld, amelyet bejártunk, hogy kikémleljük, jó ország, nagyon jó. ⁸Ha elnyerjük az Úr tetszését, elvezérel bennünket abba az országba, s tejjel-mézzel folyó országot ad nekünk. ⁹Nem szabad az Úr ellen lázadoznotok, sem pedig annak az országnak a népétől félnetek. (SZITB)

4Móz 14.10

¹⁰Már épp azon gondolkozott az egész közösség, hogy megkövezi őket, amikor az Úr dicsősége Izrael minden fia előtt megjelent a megnyilatkozás sátoránál. (SZITB)

4Móz 15.29,30,35

²⁹Testeteket elnyeli a puszta, akiket számba vettetek húsz évtől fölfelé, mivel zúgolódtatok ellenem. ³⁰Sose juttok el arra a földre, amelyen azt akartam volna, hogy éljetek. Erre, íme, esküre emeltem a kezem! – kivéve Kalebet, Jefunne fiát és Józsuét, Nun fiát. 

³⁵Én, az Úr beszéltem. Ezt teszem ezzel az elvetemült közösséggel, amely összecsődült ellenem: Ebben a pusztában kell megérniük életük végét, és itt kell meghalniuk!” (SZITB)

 Az Úr nem engedte meg a szolgalelkű népnek, hogy bemenjenek az ígéret földjére. A gondolkodásuk miatt nem voltak erre alkalmasak. Az igaz, hogy 40 évig ép maradt a ruhájuk, cipőjük, ez Isten gondoskodása.

 Nehémiás 9.21

²¹Negyven évig gondot viseltél rájuk a pusztában, nem szenvedtek hiányt semmiben, ruhájuk nem vásott el, lábuk nem tört fel. (SZITB)

 Miért mondom, hogy szolgalelkű nép? Mivel a 430 Egyiptomban eltöltött év alatt nagyon sokan lettek, félni kezdtek tőlük az Egyiptomiak és rabszolgákká tették őket:

 2Mózes 1.11,14

¹¹Ezért munkafelügyelőket rendeltek föléjük, hogy kényszermunkával sanyargassák őket. Raktárvárosokat kellett építeniük a fáraó számára: Pitómot és Ramszeszt.  ¹⁴Kemény munkával keserítették az életüket: sárkeveréssel, vályogvetéssel és mindenféle mezei munkával; sokféle munkával kegyetlenül dolgoztatták őket. (PB)

 Isten kihozta őket Egyiptomból (a szolgaság házából) Mózes vezetésével, így a rabszolga kényszermunkától megszabadult a testük, de a lelkük nem lett szabad, a gondolkodásuk nem változott meg. Addig jártak körben a pusztában, amíg ez a nemzedék teljesen kihalt. A gyerekeik már máshogy gondolkodtak, ők már szabad emberként nőttek fel. Ők vehették át Isten ajándékait, ők mehettek be az ígéret földjére. Meg Józsué és Káleb, abból a régi nemzedékből, csak ők ketten.

Ők ketten nem ijedtek meg az óriásoktól, nem féltek, hanem hittek Isten ígéreteinek.

 - Tudja Mónika én is hiszek Isten ígéreteinek. Hiszem, hogy személy szerint nekem szólnak, és hogy föl akar emelni engem az Úr. Kaptam egy nagy rendelést. Hiszem, hogy minden rendben lesz, és meg fogom tudni időre csinálni.

 ~~~

 Most pár napig nem beszélgetek magával. El kell mennem vesszőt vágni, le kell főznöm, fát is kell valahonnan szereznem. Kap tőlem egy mesét, amit szeretek. A tölgyfásat. Gondolkodjon el rajta… Isten áldja.

Nagyapám és az orgonaillat

 Példabeszédek 27.9

⁹Az olaj és a jó illat vidámít, de a jó barát lélekből jövő tanácsa is. (PB)

 Miért kapcsolódik össze bennem? Mert ez a Nagyapám. Egyszerre volt jelen ez az illat és Nagyapa. Ha egy-egy „kóstolgatás” után az ölébe vett, a nyakába bújtam, és csak szívtam be az orgona illatát. Miért kóstolgatott, ingerelt bennünket? Ő vajda volt, és akarta tudni, egy-egy süvölvény kisunokájában ki lakozik, milyen jellemmel bír az a kislegény. Élvezte-e ez az erős férfiember, hogy bennünket igencsak ki tudott hozni a sodrunkból, normális viselkedési szokásainkból? Hát nem tudom. Mindenesetre, amit tudni akart, megtudta rólunk. Tiszteltük őt, tekintélye volt. Szeretett dolgozni, de bármihez is fogott, mindennap fehér inget húzott és mindennap megborotválkozott. Akkor volt teljesen napra kész, ha már az orgonaillatot is felöltözte. Igen, ő mindig ezt az illatot használta. Különös szokása volt, hogy minden nap hajnali 4-kor fölkelt, kiment szemlélődni. Egyszer láttam az arcát egy ilyen hajnalon. Azt sosem fogom elfelejteni. A tekintetével befogadott és birtokolt és elengedett hatalmas békességben. A pirkadás minden árnyalatát, minden dombot, minden hajlatot, minden harmatcseppet mintha külön-külön üdvözölt volna, mint amikor egy király ünnepi szemlét tart és megelégedett. Nem tudom ezt elmondani. Valahogy a részévé vált akkor nagyapa a hajnalnak, és akkor, tudom, akkor ott minden a helyén volt.

Lebuktam. Pár napig testvéremnél volt a telefonom, és rájött a hajnali ébresztőmre: indok nélkül 4.40-kor kelek, és én is megnézem a hajnalt… Jó, akkor önként elmondom: miután testvérem mesélt a nagyapjáról, tudni akartam, látni akartam, mi történik az „ébredéskor”, így a kutyámmal mi is beléptünk a hajnali zsongásba. Nálunk itt minden lapos, nincs domb, de a réten komolyan zsongás van, nem egy-egy beazonosítható hang, hanem hangverseny, dicsőítése a Teremtőnek, mintha minden kicsi élőlény Neki, Hozzá beszélne, mintha nyelveken énekelne…

 Zsolt 69.35

³⁵Dicsérje őt az ég és a föld, a tenger, és minden, ami bennük mozog. (PB)

 Zsolt 92.2

²Milyen jó hálát adni az ÚRnak, és zengeni neved dicséretét, ó Felséges,  ³hirdetni reggel szeretetedet, hűségedet minden éjjel. (PB)

 Zsolt 145.4

⁴Nemzedékről nemzedékre dicsérik műveidet, hirdetik hatalmas tetteidet. (PB)

 Zsolt 148

¹Dicsérjétek az URat! Dicsérjétek az URat, ti mennyeiek, dicsérjétek a magasságban! ²Dicsérjétek őt, ti angyalai mind, dicsérje őt minden serege! ³Dicsérje őt a nap és a hold, dicsérje minden fényes csillag! ⁴Dicsérjék őt az egek egei, még a vizek is ott fönn az égben! (PB)

 Zsolt 150

¹Dicsérjétek az URat! Dicsérjétek Istent szentélyében, dicsérjétek a hatalmas égboltozaton! ²Dicsérjétek hatalmas tetteiért, dicsérjétek nagyságához méltóan! ³Dicsérjétek kürtzengéssel, dicsérjétek lanttal és hárfával! ⁴Dicsérjétek dobbal, körtáncot járva, dicsérjétek citerával és fuvolával! ⁵Dicsérjétek csengő cintányérral, dicsérjétek zengő cintányérral! ⁶Minden lélek dicsérje az URat! Dicsérjétek az URat! (PB)

Lepkék, kígyók és a párhuzam

 Vétel, vétel! Tudja milyen gyönyörűt láttam?! A rét felől mentem haza, és azt képzelje el, kb. derékmagasságig lepkék mindenhol! Bezsongva körül zsongtak, észre se vették, hogy az ember is ott van, én nem tudom mi volt ez! Én még ilyet nem láttam!! Nagyok voltak, olyan narancssárgásak, meg másmilyen is, mi volt ez? Tudja milyen volt? Mint amikor vihar van a gyümölcsösben, és a sok szirmot egyszerre fújja el a szél! Ráadásul az illatok, a tavasz! Nevetni kellett, boldognak lenni! Ott gyalogoltam! Hol is voltam? Tündérek rétjén, a Mennyben? Hol? Úgy döntöttem, hogy a tündérek rétjén, mert aztán sikítani kellett! Néztem az ösvényt is, a térdig érő füvet is, meg nem akartam rálépni sem lepkére, és jaj! Nem, nem az jön, hogy ráléptem, hanem az jön, hogy majdnem kígyóra léptem! Azt képzelje, éppen lenézek és jön ki a fűből, és akkor most mit csináljak? Olyan furán megy, nem lehet tudni az irányt. Mert tekergőzik, de nem előre halad, oldalt van, de előre megy. Hát én ezt nem bírom, tudja hogy megijedtem?

 Na jó. Amíg összeszedi magát, elmondom az én lepkémet. Amúgy is el akartam mondani, tudom, maga szereti az ilyeneket. Ezt másnak nem mondanám el. Látta a kis házamat, igaz? Látta, hogy minden fából van összerakva. Úgy van bekorlátozva, hogy ki él velem, hogy nem hagyok elöl ételt. De akinek így is jó, az velem él. Akkor elmondom. Pont az ágyam fölött, a nagy gerenda oldalánál volt egy jó nagy bebábozódás. Kiszúrtam én azt már, kíváncsi voltam, van e lakója, él-e még, kibírta-e a telet? Ott feküdtem, már megittam a kávémat, az elmélkedés állapotában voltam, és észrevettem, vagy inkább megéreztem? hogy az a báb, mintha… Elkezdtem figyelni. Ráment az egész délelőttöm, de nem baj. Ott feküdtem, és végignéztem, ahogy megszületett, kibújt az a lepke. Tudja gyerekkoromban is volt egy báb, fönt a barackfa elágazódásánál, akkor kipiszkáltam belőle a lepkét, hogy segítsek rajta, ne kínlódjon, ne küszkölődjön, mert gyűrött volt, olyan szegényke volt, de tulajdonképpen én öltem meg. Gyönge volt erre a világra. Az a kín, ahogy önmagát megszüli, az tartotta volna életben, az erősítette volna meg. Van az úgy, hogy az ember is egy ilyen „báb” állapotban van. Na nem minden ember, csak az a fajta, aki képes az „ébredésre”. Nem szabad siettetni, kipiszkálni az embert sem, mert ebben a bábállapotban önmagával találkozik. Azt hiszi ugyan, hogy magányos, hogy nagyon egyedül van. DE. Neki most az a dolga, hogy fejlődjön, növekedjen, illetve átalakuljon, átváltozzon (hiszen hernyó bábozódott be, de lepke születik). Önmagával van bezárva egy légtérben. A lelke. Itt az ember megtalálja, megismeri magát és Istent. Tudja, ez összefügg. Amikor az ember megtalálja Istent, megtalálja önmagát is. Fordítva is igaz. Amikor valaki eljut önmaga keresésében a saját belső lényegéhez, Istent is megtalálja ekkor. Csoda dolgok ezek. Az Úrtól vannak.

Róma 12.2

²Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte és mi a tökéletes. (SZITB)

De azért a lepkék is szépek. Amikor megszületett, besütött a nap, abban a tört fényben, amikor minden porszem látszik a sugárnyalábokban, itt röpködött először, aztán kiengedtem.

János 3.6-8

⁶Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az. ⁷Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: Újonnan kell születnetek. ⁸A szél arra fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy: így van mindenki, aki a Lélektől született. ((PB)

Fedőneve Misa

 Illetve az egér neve Misa. Apámnak volt egy egere. Nem boltban vásárolható, nem akváriumban tartott, hanem házi, közönséges, falusi egere. De ez mégis apám egere volt, mert képzelje Mónika, ha meghallotta apám hangját, mindig előjött, és szépen várt. Leült, és várt. Volt egy kis tálkája, egy iskolai ecsetestál, apám mindig abba tett neki enni. Ha nem jött meg időben apám, megesett, hogy átfutott a szobán Misa, - mert apám ezt a nevet adta az egérnek, de sosem ült le olyankor. Aztán onnan elköltöztünk, egy ideig még együtt jártunk zenélni apámmal, de aztán apám is meghalt. Azt hiszem akkor lettem felnőtt igazán. Akkor kezdődött el a saját életem… pedig addigra már idősebb ember lettem. Aztán sok hányattatás után ideköltöztem. Akkor itt még nem volt villany. Csak a szegénység volt. És eszegettem a kenyeremet, csöndesen csak egymagam. Tudja Mónika, itt akkora csönd volt, hogy belefért szinte a Minden is. És ebben a mindenes’ csöndben nekem is lett egy barátom. Ha hiszi, ha nem, egy kisegér jött, leült és velem evett. Ami a földre került, szedegette, leült és két kezével forgatta, körberágta az én száraz kenyeremet. Látja, így éltem én. Csöndesen, magamnak. Békességben.

Tudja azt Mónika, mit ír a Biblia a hívő ember állatairól? Nem igaz, hogy semmit. Így írja:

 Példabeszédek 12.10
¹⁰Az igaz törődik még állatjának kívánságával is, a bűnösnek még az irgalma is kegyetlen. (PB)

Példabeszédek 25.15
¹⁵Türelemmel a fejedelmet is rá lehet beszélni, és a szelíd szó a csökönyösséget is megtöri.  (PB)

Igen nagy türelem kell az állatokhoz. Lehet így élni, ez igaz történet. Türelem és nyugalom. Honnan veszi ezt az ember? Hát az Úrtól. Máshonnan nincs türelem, máshonnan nincs ekkora békesség. Mert az Úr békessége felülről jön, és fölötte van mindennek, ami a világban van.

Jób.32.7,8
⁷Azt gondoltam: beszéljenek a korosabbak, adják tudtul a bölcsességet az idősebbek. ⁸De csak a lélek az a halandóban, a Mindenható lehelete, ami értelmessé teszi. (PB)

Galata 5.22
²²A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, ²³szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény.  (PB)

Filippi 4.7
⁷És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban. (Károli)

1János 4.4b
mert nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van. (PB)