Tölgyfás mese

 Volt egyszer egy cigánylegény, aki egyszál maga járta a világot, kereste a maga szerencséjét, kereste a maga világát, amiben otthon lehet végre, mert elfáradt már ebben a nagy keresésben. A cipője is elkopott, nem is volt már, a ruhája is elfeslett, leszakadt még a zsebe is. Egy kincse volt ennek a legénynek, s mivel zsebe nem volt, a nyakában hordta kicsi zsákocskába kötve. Oly régóta vándorolt, hogy arra sem emlékezett már, hogy a kincshez hogyan jutott? Ez volna az öröksége? Azt tudta, de ez lehet-e, hogy egyik nyári éjszaka, mikor aludt, nagyon édes volt az álma, sütött rá a hold azon a réten, és tündérek őkörülötte énekeltek. Mikor fölébredt, kezében szorongatta erősen ezt a valamit.

Sok nyár telt el azóta, és ezen a nyáron éppen egy holdfényes tisztáson feküdt, és ahogy elmerengve nézte a csillagos égboltot, döntésre jutott. Nem mehet ez így tovább, ha a tündérek ajándéka ez a szépséges mag, akkor, ha elülteti, a tündérekhez fogja elvezetni ami kinő majd belőle! Még emlékezett nagyapja meséjére, kicsike korában még a táborban, a tűz szikrákat vetett, fel az égig, amikor nagyapa az égig felnövő fáról mesélt, amin föl lehetett menni egy másik világba. Abban a másik világban biztosan vár rá az ő asszonya, akit oly régóta keres. Egyik nyáron egy faluban dolgozott, egy öltönyösnek, és este hallotta, ahogy sok embernek olvasott, valami könyvből. Ő az ablak alatt végig figyelt, és azóta keresi azt az asszonyt magának. Elhatározta, hogy addig nem is megy vissza a nemzettségéhez, amíg meg nem találja az írás szerinti asszonyát. Még emlékezett rá, mit olvasott az öltönyös:

¹⁰Derék asszonyt kicsoda találhat? Értéke sokkal drágább az igazgyöngynél. ¹¹Ura szívből bízik benne, vagyona el nem fogy. ¹²Egész életén át javát munkálja urának, nem kárát.  ²¹Nem félti háza népét a hóeséskor sem, mert egész háza népe meleg ruhába öltözött.²⁵Erő és méltóság árad róla, és nevetve néz a holnap elé. ²⁶Szája bölcsességre nyílik, és nyelve szeretetre tanít. ²⁷Ügyel háza népe dolgaira, nem kenyere a semmittevés. ²⁸Fölkelnek előtte fiai, és boldognak mondják, ura pedig így dicséri: ²⁹Sok nő végez derék munkát, de te felülmúlod mindegyiket! ³⁰Csalóka a báj, mulandó a szépség, de az URat félő asszony dicséretre méltó. Példabeszédek könyve 31 (PB)

Szóval kigondolta a cigánylegény, ha vége ennek a hőségnek, akkor elülteti a csoda-magot. Mégpedig pontosan ezen a tisztáson, mert a patak is itt van közel, és kivárja, akármeddig is, ha kell, hogy kinőjön a csudafa, és ő bizony nem fog félni, és fölmegy rajta abba a másik világba! Biztosan ezt akarják a tündérek, ezért adták neki a csoda magot azon a réges-régi nyári éjszakán! Biztosan ott várja az asszonya, lehet ő küldte el a tündéreket. Jól van. Épített magának azon a nyáron lakhatást a tisztáson, nem vándorolt tovább, font magának ágykeretet is, megtöltötte illatos szénával, mindent meg tudott csinálni, ami szükséges volt. És várt. Várta, hogy eljöjjön az esős évszak, hogy a kijelölt helyre elültesse a magot. Megjött az ősz, elkezdett esni, és csak esett és esett, és a cigánylegény gondosan elültette a magot, körbe is kerítette szép fonatos kerítéssel, hogy tudja még télen is a helyét, hogy rá ne lépjen a rügyező kis fácskára! Behúzódott a kunyhójába, mert az eső nem akart szűnni, csak esett és esett, vagy 40 napig. A közeli patak szinte folyóvá duzzadt és rohant, rohant benne az a rengeteg víz. Vajon hová? Hová megy ez a sok víz? És miért rohan ennyire? Már - már elkapta a legényt a mehetnék, hogy ő is elindul, megnézi, hova, merre tart ez a sok víz? Nem kötötte meg őt senki, elmehetett, amerre hívta őt a kíváncsisága. De az elültetett mag mégiscsak visszafogta. Na meg a hömpölygő patak is hozott ám érdekes dolgokat, hol edényeket, hol malackát, érdemes volt azt figyelni, és begyűjteni a holmikat! Egyik nap is ott ült, és figyelte a víz rohanását, amikor is meglátott jönni egy embert, a patak mentén, egyre közelgett. Asszonyféle volt, az látszott már messziről. De gyönge volt, alig haladt, mi van hát vele? Elindult feléje, és tényleg asszony volt, illetve egy lány. Láztól elgyengülve alig-alig bírta magát. Segíteni kellett, fedél alá vinni, gyógyítani kellett mindenféle főzettel a lányt. Mikor elmúlt a láz, indulni akart tovább, de nem lehetett az áradat miatt. Ez az áradat ragadta el a lány kistestvéreit, az ikreket is. Ezért indult neki ő is, napokon át bolyongott, hátha megleli őket. Senki sem értette, hogy tűnhettek el az ikrek, a vesszőkosárban voltak letéve, igaz a patak mellett táboroztak, az áradat vitte el őket? Vagy egy ember lopta el magának, az asszonyának az ikreket? Sosem derült ki. Amikor a patak megszelídült végre, megjött a tél. Akkor meg azért nem lehetett indulni. A legény tisztelte a lányt, és sokat beszélgettek, elmondta, hogy ő nem mehet el innen, ki kell várnia, hogy égig érjen a fája, mert azon kell majd odamennie az asszonyához, mert vár rá az az asszony, akire ő büszke lehet, akivel eggyek lesznek majd, két külön testben, és ha ő gondol valamit, az asszonya válaszolni fog rá, pedig nem is mondta ki. Mesélt az öltönyösről is, meg amiket az olvasott abból a könyvből. Ezt is hallotta egyik este:

⁸Továbbá, Atyámfiai, a mik csak igazak, a mik csak tisztességesek, a mik csak igazságosak, a mik csak tiszták, a mik csak kedvesek, a mik csak jó hírűek; ha van valami erény és ha van valami dícséret, ezekről gondolkodjatok. (Filippieknek írt levél 4.8 Károli)

A legény nem tudott olvasni, ezért könnyen megjegyzett pontosan mindent, ami igazán érdekelte. A lány kérlelte újra és újra, mondja el, mi volt még a könyvben! Erre is emlékezett a cigánylegény, ezt is felolvasta az az öltönyös:

²Rád szállnak mindezek az áldások, és kísérnek téged, ha hallgatsz az ÚRnak, Istenednek a szavára. ³Áldott leszel a városban, és áldott leszel a mezőn. ⁴Áldott lesz méhed gyümölcse, termőfölded gyümölcse és állataid ivadéka, teheneid ellése és juhaid szaporulata. ⁵Áldott lesz kosarad és sütőteknőd. ⁶Áldott leszel jártodban-keltedben! 5Mózes 28.2-6 (PB)

Így telt el a tél. Tavasszal együtt visszamentek a patak mellett fölfelé, keresték a lány családját, de őket már nem találták meg. Így visszament a lány is a legénnyel. Gondolta, addig ott marad, amíg a legény nekiindul az égig érő fán, aztán eléldegél ott majd egyedül. Mire eljött a nyár, kinőtt a kis fa is. Igen ám, de nem magas fa lett belőle, hanem különleges levelű alacsony kis bokros fa, amin makkok teremtek. A makkokat szerették a malackák, akiket még az ár hozott, szépen növekedtek, meg is szaporodtak. Kecske is került, a lány megfejte, sajtot csinált, kicsi kertet, ültetgetett, gyűjtögetett, és nevetve nézett a tél elé, mert felkészült, elrakosgatott mindenfélét. A szája szeretetre nyílt és hálára, nem veszekedett, a bölcsességekről beszélt, amik a könyvben voltak. Aztán lett egy kisfiú is ebben a kicsi kunyhóban, és új nemzetség jött létre. A cigánylegény lassan-lassan rájött, hogy íme, megkapta az asszonyát, pontosan azt, akiről az öltönyös beszélt. A mag mégiscsak a tündérektől volt, mert varázslatot csinált, letelepedést, boldogságot, és évek multán makkos tölgyerdőt. Hát mi ezért szeretjük a tölgyfákat. (tudja, Mónika?)