Lepkék, kígyók és a párhuzam
Vétel, vétel! Tudja milyen gyönyörűt láttam?! A rét felől mentem haza, és azt képzelje el, kb. derékmagasságig lepkék mindenhol! Bezsongva körül zsongtak, észre se vették, hogy az ember is ott van, én nem tudom mi volt ez! Én még ilyet nem láttam!! Nagyok voltak, olyan narancssárgásak, meg másmilyen is, mi volt ez? Tudja milyen volt? Mint amikor vihar van a gyümölcsösben, és a sok szirmot egyszerre fújja el a szél! Ráadásul az illatok, a tavasz! Nevetni kellett, boldognak lenni! Ott gyalogoltam! Hol is voltam? Tündérek rétjén, a Mennyben? Hol? Úgy döntöttem, hogy a tündérek rétjén, mert aztán sikítani kellett! Néztem az ösvényt is, a térdig érő füvet is, meg nem akartam rálépni sem lepkére, és jaj! Nem, nem az jön, hogy ráléptem, hanem az jön, hogy majdnem kígyóra léptem! Azt képzelje, éppen lenézek és jön ki a fűből, és akkor most mit csináljak? Olyan furán megy, nem lehet tudni az irányt. Mert tekergőzik, de nem előre halad, oldalt van, de előre megy. Hát én ezt nem bírom, tudja hogy megijedtem?
Na jó. Amíg összeszedi magát, elmondom az én lepkémet. Amúgy is el akartam mondani, tudom, maga szereti az ilyeneket. Ezt másnak nem mondanám el. Látta a kis házamat, igaz? Látta, hogy minden fából van összerakva. Úgy van bekorlátozva, hogy ki él velem, hogy nem hagyok elöl ételt. De akinek így is jó, az velem él. Akkor elmondom. Pont az ágyam fölött, a nagy gerenda oldalánál volt egy jó nagy bebábozódás. Kiszúrtam én azt már, kíváncsi voltam, van e lakója, él-e még, kibírta-e a telet? Ott feküdtem, már megittam a kávémat, az elmélkedés állapotában voltam, és észrevettem, vagy inkább megéreztem? hogy az a báb, mintha… Elkezdtem figyelni. Ráment az egész délelőttöm, de nem baj. Ott feküdtem, és végignéztem, ahogy megszületett, kibújt az a lepke. Tudja gyerekkoromban is volt egy báb, fönt a barackfa elágazódásánál, akkor kipiszkáltam belőle a lepkét, hogy segítsek rajta, ne kínlódjon, ne küszkölődjön, mert gyűrött volt, olyan szegényke volt, de tulajdonképpen én öltem meg. Gyönge volt erre a világra. Az a kín, ahogy önmagát megszüli, az tartotta volna életben, az erősítette volna meg. Van az úgy, hogy az ember is egy ilyen „báb” állapotban van. Na nem minden ember, csak az a fajta, aki képes az „ébredésre”. Nem szabad siettetni, kipiszkálni az embert sem, mert ebben a bábállapotban önmagával találkozik. Azt hiszi ugyan, hogy magányos, hogy nagyon egyedül van. DE. Neki most az a dolga, hogy fejlődjön, növekedjen, illetve átalakuljon, átváltozzon (hiszen hernyó bábozódott be, de lepke születik). Önmagával van bezárva egy légtérben. A lelke. Itt az ember megtalálja, megismeri magát és Istent. Tudja, ez összefügg. Amikor az ember megtalálja Istent, megtalálja önmagát is. Fordítva is igaz. Amikor valaki eljut önmaga keresésében a saját belső lényegéhez, Istent is megtalálja ekkor. Csoda dolgok ezek. Az Úrtól vannak.
Róma 12.2
2Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte és mi a tökéletes. (SZITB)
De azért a lepkék is szépek. Amikor megszületett, besütött a nap, abban a tört fényben, amikor minden porszem látszik a sugárnyalábokban, itt röpködött először, aztán kiengedtem.
János 3.6-8
6Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az. 7Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: Újonnan kell születnetek. 8A szél arra fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy: így van mindenki, aki a Lélektől született. ((PB)
