Földrajz órán
- Mónika maga szerette a földrajzot? Hogy van vele?
- Ó igen! Nagyon! Rengeteget játszottunk!
- Tényleg? Ne mondja! Akkor érdekes tanára lehetett.
- De hát nem a tanárral! A térképpel! Illetve a padtársammal, Mártival. Több éven át az órákon ezt játszottuk: én kinéztem valamit, leírtam a nevét a padra, ő meg megkereste. Azután ő nézte ki, a padra írta, és én kerestem meg. Városokat, hegyeket, folyókat… Tudja ez milyen jó volt!
- Hát akkor helyben vagyunk. Engem a vízrajz foglalkoztat. Képben van?
- Nagyjából tudom az óceánok nevét, a tengerek nevét, és a kontinensek legnagyobb folyóit… Erre gondolt?
- Közelít, közelít…
- Akkor elmondja? Figyelek ám. Meg segíthetek is éppen.
- Akkor figyeljen, elmondom. Az foglalkoztat engem, hogy: már egy hete csak magára gondolok, mindig, meg - megállva…
- Hogy nyikorgó kosarával az ölemben mentem a padlásra?
- Mónika én most komoly dolgokról beszélek, igaz, jött ez a vers, de most már tényleg figyeljen rám. A vízről nagyon sokat tanultak a gimnáziumban, tudom. Gondoljon az esőre. Konkrétan egy csepp vízre gondoljon. Maga olyan, mint az az egy csepp víz. Olyan kis semmi, nem figyel rá senki, de tudja Mónika, ha az az egy csepp víz rendszeresen, újra és újra odaesik egy kemény sziklatömbre, tudta azt maga, hogy az a sziklatömb nem marad ugyanaz? Kettétörhet, vagy egy mély vájat, hasadék keletkezhet benne. És mitől? A rendszeresen érkező egy cseppecskétől. Maga olyan, mint a víz. Én pedig a sziklatömb. Erős voltam és kemény. De már nem vagyok ugyanaz. Tudja megfejtettem ám a maga erejét. Merthogy ez nem a maga ereje.
János 7.38
38Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek! (PB)
Rájöttem, hogy azok a hetente érkező levelek, amik tele voltak Isteni Igékkel, meg azzal, hogy mit mondott a pásztor, ezekben nem a maga ereje, nem a maga gondolatai voltak. Ezek Istentől kijövő üzenetek voltak. A boríték nekem volt címezve, de maga az üzenet is Istentől, az is nekem volt szánva, most már tudom. Tudja már elég sok levelet kaptam, amikor is egyet egyáltalán elolvastam belőlük. Nagyon sokat kellett várnom egyszer egy buszra, kotorásztam a zsebemben, és hogy elüssem az időt, na jól van, elolvasom… Túl soká jött a busz, többet is elolvastam. Hát nagyon furcsák voltak, bolondságnak tűnt, mert olyan bizakodó, bíztató, boldog írások voltak. Meg az volt a legfurcsább, hogy Istennek van hite. De tudja, hisz maga írta ezeket nekem. Szóval erről soha senki nem beszélt, hogy Istennek van hite. És miben hisz? Például bennem. Vagy magában. Vagy a Jóskában, meg a Pistában, egészen addig, amíg az utolsó lélegzete még megvan az embernek. Hogy ez a Jóska-Pista igent mond Isten szeretetére. Ez az Isten hite. Na tudja Mónika, én ezért kezdtem el olvasni a kicsi kék Bibliát, hogy bebizonyítsam, hogy maga bolondságokat írogat nekem. Egyre dühösebben olvastam, sok időm ráment, napi egy óra biztosan. Így telt el egy teljes év. Novemberben kezdtem, és rávaló novemberben, pontosan 4-én itt, itthon teljesen egyedül voltam, de betöltött az Úr, valahogy önmagával, és megértettem mindent, összeállt minden.
János 1.1,3,4,9,13
1Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. 3Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. 4Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. 9Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. 16Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre. (PB)
Mónika! Nekem valamilyen részem életre kelt, mert ezek a szavak bennem valami mély rétegemben lettek igenek és ámenek. Én nem ismertem ezeket az Igéket, de ahogy akkor betöltött Isten Szelleme, tudtam, hogy Jézus maga az Ige, tudtam, hogy Jézus Élet, és hogy az Ige Élet! Talán soha nem éreztem magam annyira boldognak, és elégedettnek. Az lett az életérzésem, hogy nem hiányzik semmi. Engem újjászült Isten, azt kell hogy mondjam. Boldog ember lettem. Érti Mónika?
Ezékiel 47.12
12A folyó mentén, mindkét parton mindenfajta gyümölcsfa nő, amelyeknek lombja nem hull le, s gyümölcse nem fogy el: minden hónapban friss gyümölcsöt hoznak, mert vizük a szentélyből fakad. Gyümölcsük eledelül, lombjuk pedig orvosságul szolgál. (SZITB)
