A forrás
Lett megrendelés, fehér kosarakra, csak hogy éppen elfogyott a főzött vesszőnk. De még foszlik a fűz, le lehet hántani, le se kell főzni. Elmentünk hát vesszőért. Most a forráshoz, egy közeli faluhoz. Át kellett menni a szőlőhegyen, aztán be az erdőbe. Ez a Mecsek oldal, tavasszal mindent beborít a medvehagyma. Szóval bementünk az erdőbe, kicsit lefelé vitt az ösvény, kicsit fölfelé, aztán ott volt a forrás. Ittunk belőle. Jéghideg a vize, kristálytiszta. Ez a forrás állandóan folyik, évtizedek, vagy évszázadok óta, és nem lehet megállítani. Kijön a sziklából, aztán a köveken elindul lefelé, egyszer csak megáll, és áll a víz, keresve az utat, merre menjen tovább. Na ott vannak a jó kis fűz vesszők. A falusiak megtisztelték saját magukat és a forrást azzal, hogy összefogtak, és csináltak maguknak egy aprócska tavat ebből a vízből az erdő közepén. Egy domb tetején van a tavacska, olyan, mint egy tengerszem. Valószerűtlenül pici. Tükrözi a felhők kékségét, formáját, és megkétszerezi az erdőt, fejjel lefelé. Ezekkel a falusiakkal egyébként valami nem stimmel, mert a falu kicsit odébb van, kicsi mocsár jön először (ott vágtuk a vesszőt), aztán jön a temető és utána jön maga a falu, de az óvodát a tavacska oldalára tették. Bajos megközelíteni, de a gyerekeknek ez az erdei óvoda nagy élmény lehet.
Elmentem vasárnap egy gyülekezetbe. Nagyon megdöbbentem, mert az öregek nem voltak boldogok, megfáradt tehetetlen bűnösként ültek ott. A világiaknál mintha rosszabb állapotban lettek volna. Lehet sterilebben, de mintha boldogtalanabbul. Ezt nem értem. Nekik is van egy forrásuk, ami állandóan folyik, itt van, benne a világban, megállítani az áradását nem lehet. Ők tudnak róla, legalábbis azt hiszem. De akkor miért nem élnek vele? A falusiak eljárnak üvegekkel sokszor az ő tengerszem-forrásukhoz, igazi vizet inni és hazavinni. Tudják, hogy ami a forrásból jön, az élő víz. A hívők miért nem veszik el az Élővizet, a SzentSzellemet minden nap? Miért nem a SzentSzellem az erőforrásuk, miért a maguk erejéből próbálkoznak és buknak el nap-mint nap és élnek e miatt megszomorodva? Ők nem tudják, hogy ezt a saját erőt föl kell adni, és a SzentSzellemből kell meríteni, Benne fürödni, mint egy vízesés alá állni és állandóan a SzentSzellemtől nedvesen lehet csak létezni?
Galata 3.2-4
2Csak azt szeretném megtudni tőletek: a törvény cselekvése alapján kaptátok-e a Lelket, vagy az ige meghallásából származó hit alapján? 3Ennyire esztelenek vagytok? Amit Lélekben kezdtetek el, most testben akarjátok befejezni? 4Hiába tapasztaltatok ilyen nagy dolgokat? Ha így volna, valóban hiába. (PB)
Titus 3.5
5nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője a Szentlélek által, (PB)
Apcsel 19.2
2így szólt hozzájuk: „Kaptatok-e Szentlelket, amikor hívőkké lettetek?” (PB)
Ezékiel 36.25,26
25Tiszta vizet hintek rátok, hogy megtisztuljatok. Minden tisztátalanságotoktól és minden bálványotoktól megtisztítlak benneteket. 26Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek. (PB)
Apcsel 13.52
52A tanítványok pedig betelnek vala örömmel és Szent Lélekkel. (Károli)
Ézsaiás 61.10
10„Ujjongó örömmel örülök az Úrban, lelkem ujjong az én Istenemben, mert az üdvösség ruhájába öltöztetett, s az igaz élet köntösébe burkolt, mint a vőlegényt, aki koszorút visel, és mint a menyasszonyt, aki ékszerekkel díszíti magát. (SZITB)