Kő a vödörben I.
Volt egyszer egy kék színű csavarhúzó. Mármint a műanyag része volt kék, ahol megfogjuk. A fém része kb. 20 cm hosszú, és vissza lett hajlítva a vége egy kunkorba, amivel is átlényegült. Ez a bizonyos csavarhúzó a változás után már „zárszerkezetként” működött: egy azonos színű, világoskék nagy vaskaput, és a mellette lévő kiskaput fogta össze. Világoskéken illeszkedtek a csupa zöld Mecsek oldalba, Gyükésben. Ide jöttem vendégségbe, itt lakott a Kosárkötő. Hatalmasakat szoktunk beszélgetni. Szerettem ide járni, mert ő olyan nyugodt, békés, és ez a táj maga is! Szinte érintetlen. Hihetetlen az atmoszféra a kis faházikóban. Egy igazi „remetelak”. Nem! Inkább egy western-hős időszakos lakhelye, ahol éppen „fennforog” egy ideig. Semmi fölösleges tárgy ott nem volt. A színek, a megtűrt tárgyak, minden nagyon férfias. Semmi „rózsaszín mütyürke”, mindennek oka és célja van, ami ott maradhatott. Ilyet én tényleg csak a western filmekben láttam. Nagyon egyszerű, nagyon puritán itt minden. Szóval ide jöttem vendégségbe. Az időtlenségbe. Mert kosárkötők mindig is voltak. A barátom ezt el is szokta mondani:
- Tudta, hogy nekem ősi mesterségem van? Mózes idejében, Jézus idejében is voltak kosárkötők, Jézus is használhatta azt a tárgyat, amit egy kosárkötő csinált akkoriban. Gondolt már erre?
Mintha titkokat őrizne, titkokat hordozna…
Én azt látom, ahogy ebben a végtelen egyszerűségben ott ül, köti a kosarat, a valami-tartót, és a testtartása, a beszéde méltóságot tükröz, olyan, mint egy ősi fejedelem. Ez olyan irracionális. Kell a megoldó képlet. A képlet pedig egyszerű: egy ember, aki a helyén van. Megtalált valamit, ami biztosan az övé. Belé van épülve, nem tudja elveszíteni. Hogy ez micsoda? A kegyelem.
Sokat szenvedett, gyerekként bántották, felnőttként ő bántott. Zavaros életének minden történését újra és újra átrágta, átélte mindkét oldalról. Súlyokká váltak a saját cselekedeti. Isten volt az, aki ezeket elvette tőle. Átélte, megtapasztalta a teljes bűnbocsánatot. Megszabadult, a belső vádlások nem jöttek többé, rátalált és beköltözött hozzá a Kegyelem. Így tudott másokhoz is, és önmagához is „kegyelmes” lenni. Meg tudott bocsátani önmagának is. Mert kegyetlen érzés, amikor az ember már változik, és más szemszögből látja a saját dolgait, és a bűnei szünet nélkül előtte forognak.
4Egészen moss ki engemet az én álnokságomból, és az én vétkeimből tisztíts ki engemet;
5Mert ismerem az én bűneimet, és az én vétkem szüntelen előttem forog. Zsolt. 51.4,5 (Károli)
25Én, én vagyok az, aki eltörlöm álnokságodat önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem. Ézsaiás 43.25 (PB)
16Uram, érted él a szívem, és a lelkem is csak érted él. Meggyógyítottál és hagyod, hogy éljek, 17még szenvedésem is áldássá vált. Megszabadítottad lelkemet a pusztulás verméből. Hátad mögé vetetted minden vétkemet. Ézsaiás 38.16,17 (SZITB)
