A csigák szekere

 Van két nemzetsége a csigáknak. Látta-e? Vannak, akik házban laknak, és vannak, akik inkább este járnak. Nekik nincs házuk. 

De régen ez nem így volt. Minden csiga teljesen egyforma volt, ugyanazt tették, ugyanazt ették és ugyanúgy néztek ki. Egyszer aztán az történt, hogy annyira jó életük volt a csigáknak, hogy lett nekik felesleges mindenféléjük. Olyan bőségben éltek, hogy volt felesleges ennivaló, ennél fogva lett felesleges idő. Kezdték máshogy nézni a világot, észrevették az itt-ott heverő limet és lomot, pontosabban az itt-ott heverő lim-lomot. Volt a fényes, volt, ami édes, volt, amiről beszélni lehetett, hogy: „vajon ez mi lehet?”. Minden csigának lett saját holmija, magántulajdonú lim-lomja. Igen ám, de arra vigyázni kellett, hogy ne vigye el egy másik csiga, mert az már bizony az ő tulajdona! Ebből lett a nagy-nagy baj, az igazi galiba!

A fő-fő csiga kimondta: „Legyen békesség már végre! Ezentúl mindenki köteles a saját lim-lomját magával vinni! Szűnjön meg hát a vita, hogy melyik lim-lom gyűjtemény melyik csiga becses tulajdona!” Jól van. A csiganép mindig hallgatott a fő-fő csigára, ezért: volt, aki a házába pakolt be mindent, és a hátára vette a házát, s így vitte magával a lim-lomját. De volt, aki ezután egy kis szekérben húzta maga után a saját összes holmiját. De ekkor már nem volt egységes nemzet a csigák népe, mert a szekeres csigákat kigúnyolták a házas csigák, ebből aztán perpatvar kerekedett. Már nem hallgattak a fő-fő csigára, mindenki a maga útját járta. A szekeres csigák már nem akartak jó időket eltölteni együtt a házas csigákkal, gondolták, akkor ők inkább éjjel mászkálnak!

Na ugye, így van ez még ma is. A házas csigák mászkálnak nappal. A szekeres csigák pedig éjjel mászkálnak és még manapság is kis szekérben húzzák maguk után a holmijukat. Látta-e már az esti csiga csigaszekerét?